Hírek

Honvédség és Társadalom Baráti Körök O. Sz.
2020. évi Országos Találkozója

Székesfehérvár-Pákozd 2020. augusztus 28-29

Tavaly Sárospatakon született döntés arról, hogy az idén augusztus utolsó hetében a székesfehérvári baráti kör rendezheti meg a találkozót! A tervezett időben és programmal sikerült is végrehajtanunk azt, amit sem a járvány, sem az extrém meleg idő nem hiúsította meg, így a 28 szervezet által delegált személyek tartalmas programon vehettek részt.

28-án kora este a Platán Szálloda konferencia termében Dr. Karsai Béla elnök köszöntötte a találkozó résztvevőit. Itt köszöntöttük Szelekovszky Ernő elnök urat születésnapja alkalmából, köszöntöttük Gede Zoltán urat születése napján, és megemlékeztünk a nemrégen elhunyt Hidi Pál tagtársunkról.

Szelekovszky Ernő bemutatta a www.htbk.hu új honlapot és az alkalomra elkészült a 25 éves mozgalmat bemutató kiállítást.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester úr köszöntötte a találkozó vendégeit a járvány okán szabadtéren rendezett vacsorán.

Ott köszönthettük a HTBK legidősebb tagját a 99 és fél éves Antalfia Jenő urat, Aki az 1994-ben alapított szervezet első Felügyelő Bizottságát vezette.

Vasárnap a Katonai Emlékpark Pákozd –
Nemzeti Emlékhelyen szervezett rendezvényeken vett részt a több mint 60 fő vendég, és ott köszöntötte a találkozó résztvevőt Szabó István államtitkár úr is.

Ott kerültek átadásra a szervezetünk tagjai részére adományozott kitüntetések. Silye Sándor és László Tibor urak a Honvédelemért Kitüntető Cím birtokosai lettek, míg Benke Tamás, Gede Zoltán és Sajner Gyula tagtársaink a Gyuricza gyűrű elismerést vehették át. A Tarsoly Egyesület a Katonai Emlékpark munkatársai részére adományozták az Aranyember Díjat.

A nagyon nagy meleg ellenére fegyelmezett és jó hangulatú eseményt a Military Girls együttes és Tolcsvay Béla énekmondó műsora gazdagította.

Délután a résztvevők hajókiránduláson is részt vettek, majd a környék nevezetességeivel ismerkedtek.

Jövőre Eger városában rendezik meg az országos találkozót!
(A fotókat Lángi Eszter és Kollár Endre készítették.)

Hidy Pál elhunyt

Barátaim!

Mély megrendüléssel tudatom Veletek, hogy feledhetetlen  jó barátunk, kollégánk Hidy Pál az Égiekhez távozott. A temetéssel kapcsolatban egyeztetek a napokban Veletek.

Barátsággal: Sz.Ernő

Kedveseink!

Az elmúlt nehéz napok megerősítettek bennünket abban, hogy Palit milyen sokan szerették, és milyen sokan vennétek végső búcsút tőle. Hálásak vagyunk ezért, és köszönjük, mégis a járványveszély miatt arra kérünk Benneteket, jól gondoljátok meg döntéseteket! Aggódunk értetek… El kell hinnetek, hogy semmi rossz érzés nem marad bennünk, ha csak lélekben lesztek velünk, és később látogatjátok meg őt végső nyughelyén.

Hálás szívvel köszönjük, hogy szerettétek Őt…

Zsóka és családja

3341 főre nőtt a fertőzöttek száma, elhunyt 5 beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3341 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg. Ezzel 430 főre emelkedett az elhunytak száma, 1102-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1809 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 60 százaléka, az elhunytak 79 százaléka, a gyógyultak 58 százaléka budapesti vagy Pest megyei. 688 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 45-en vannak lélegeztetőgépen.

Magyarország legbiztosabb munkáltatója
 a Magyar Honvédség

A Magyar Honvédség az ország legbiztosabb munkáltatója – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

 

Németh Szilárd kiemelte: a járványügyi védekezés új szakaszába lépett az ország, ennek középpontjában az élet újraindítása áll. Ezt szigorú és fokozatos menetrend mellett kell levezényelni. Az élet újraindításának fontos eleme a gazdaságvédelmi akcióterv, amely a GDP 20 százalékát fedi le. Annak öt pontjában szerepel a bértámogatás, a vállalkozásoknak szánt adó- és járulékkedvezmények, a vállalkozások és az állampolgárok hiteltörlesztéseinek felfüggesztése, a 13. havi nyugdíj újraindítása, valamint a munkahelyek védelme és új munkahelyek létrehozása – sorolta.

Hangsúlyozta: 2010 óta a munkahelyteremtés sikeres programnak mutatkozott. 2010-ben a munkanélküliség Magyarországon 12,5 százalék volt, a koronavírus-járvány betörése előtt pedig 3,5 százalék alá csökkent. A foglalkoztatottak száma a a 2010-es 3,6 millióhoz képest 4,5 millióra emelkedett. 9,5 év alatt 900 ezer új munkahelyet tudtak teremteni – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: most az a cél, hogy ahány munkahelyet a koronavírus tönkretett, annyit élesszenek újra.

A koronavírus-járvány miatt indított gazdaságvédelmi programban – amelynek a munkahelyteremtés áll a középpontjában – a Magyar Honvédség is részt vesz – emelte ki Németh Szilárd.

A Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál tartott sajtótájékoztatóján elmondta: oda is várják a fiatalokat, illetve azokat, akik elvesztették munkájukat.

Alkalmaznak gépkocsivezetőket, forgalomirányítókat, szakácsokat, felszolgálókat, díszelgőket, informatikai, híradós szakembereket. Mindemellett most a koronavírus-járvány idején is fontos járőrözési, valamint őrzés-védelmi feladatokat is ellátnak az alakulat katonái.