HTBK Vajányi Lajos Tagegyesület

Egyesületünket az észak-magyarországi katonai hagyományok ápolása, hadisírok kutatása és gondozása, az egykor a Borsodi Vegyi Kombinátot építő hadifoglyok emlékének megőrzése céljából alapítottuk.

Cím: 3700 Kazincbarcika, Patak út 13.
Elnök: Husonyicza Gábor
Titkár: Óvári Jánosné
Telefon: +36 20 228 9442
E-mail: husonyicza.perkupa1@gmail.com
Alapítás éve: 2007
Beszámoló: 2021. év (.pdf)

Az eltelt 12 év alatt városunk önkormányzatának és intézményeinek támogatásával iskolásokat, gimnáziumi tanulókat is bevontunk ebbe a munkába, Hősök Napi megemlékezéseket tartunk Borsod-Abaúj-Zemplén megye településein, ápoljuk az Afganisztánban a misszió során hősi halált halt Pappné Ábrahám Judit emlékét, katonasírokat gondozunk Perkupán,katonai emlékműveket állítottunk helyre, málenkij robotos zarándok utakat szervezünk, több kiállításon mutattuk be értékmentő tevékenységünket.

Nagy gondot fordítunk a nemzetközi kapcsolatok erősítésére, a Felvidéken Várhosszúréten és Kecsőben együttműködési megállapodásunk van a településekkel, részt vettünk egy új háborús emlékmű felépítési munkáiban és annak avatásán. Napjainkban a kecsői emlékmű létrehozásán fáradozunk.

A kazincbarcikai baráti kör a szervezet általános célkitűzésein túl a közművelődés eszközeivel, kiállítások, előadások, emlékező ünnepségek szervezéseivel régiós szinten ad keretet a honvédelem ügye társadalmi támogatásának. Az egyesület rendszeresen képviselteti magát valamennyi városi rendezvényen, koszorúzásokon, Hősök Napi megemlékezéseken, hagyományőrző bemutatókon és falunapokon.

Hősök Napi megemlékezés Felsőbarcikán

Hősök Napi megemlékezés Sajókazincon

Koszorúzás Alacskán Pappné Ábrahám Judit emlékére

Koszorúzás Kecsőben

Az új VÁRHOSSZÚRÉTI katonai emlékmű avatása

Málenkij robotos zarándok út Hercegkúton

Erdőbényei találkozó a II.Rákóczi Ferenc emlék évben

Nemzetközi kapcsolatokat ápol a szlovákiai Kecső községgel, a Gömöri Kézműves Társulással és a lengyelországi Limanowa katonai hagyományőrzőivel. A borsodi térség élenjáró a katonai hagyományok ápolásában, példaértékű hadisírgondozói tevékenységük.

Kazincbarcika Német Nemzetiségi Önkormányzatával közösen megemlékezéseket és zarándokutakat szerveznek a málenkij robot áldozatainak emlékére. Mottójuk: „Az utókor kötelessége az emlékezés.”

Ennek jegyében támogatói, aktív résztvevői voltak a várhosszúréti új katonai emlékmű létrehozásának és felavatásának, dolgoznak a perkupai műemléktemplom helyreállításán és a 4. Perkupai Operafesztivál sikerén, programjaikkal színesítik a kazincbarcikai Kolorcity Fesztivál eseményeit.